Fundacija Poti miru - Poti miru v Posocju
Ustanova "Fundacija Poti miru v Posočju"
Gregorčičeva 8, 5222 Kobarid, Slovenija
T: +386 (0)5 38 90 167
F: +386 (0)5 38 90 168
E: info@potmiru.si

slovensko english deutsch italiano magyar
Facebook Med priljubljene



1914. július 28-án az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, ezzel megkezdődött az első világháború. Európa nagy, több hadszíntérre felosztott csatatérré változott, hiszen egymással szemben álló két szövetségi rendszer lépett háborúba: az egyik oldalon a Központi Hatalmak (Németország, Osztrák–Magyar Monarchia, Bulgária és Törökország), a másikon pedig az Antant Hatalmak (Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország). Annak ellenére, hogy Olaszország az Osztrák–Magyar Monarchiával és Németországgal együtt 1882 óta a Hármasszövetség tagja volt, a szövetségesei oldalán nem lépett be a háborúba, annak első 10 hónapjában semleges maradt. Hosszas alkudozás után végül Olaszország és az Antant Hatalmak aláírták a londoni egyezményt, amelyben az Antant elismerte Olaszország területi igényeit a Monarchiával szemben, az olaszok cserébe vállalták, hogy egy hónapon belül hadat üzennek a Monarchiának. Ezt követően a dél-európai ország kilépett a Hármasszövetségből és 1915. május 23-án hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. Ezzel megnyílt a hatszáz kilométer hosszú délnyugati hadszíntér, amely a svájci–olasz–osztrák–magyar hármashatártól Tirolon, a Karni-Alpokon és az Isonzó völgyén át egészen az Adriai-tengerig húzódott. Ennek a frontvonalnak a Rombon-hegytől az Adriáig, az Isonzó-folyó mentén húzódó, kilencven kilométeres szakasza volt az Isonzó-front. Ezen a területen a 29 hónapig, 1915 májusától 1917 októberéig tartó harcokban tizenkét csata (offenzíva) zajlott le. Ebből tizenegyet az olaszok indítottak, a döntő tizenkettediket pedig az osztrák–magyar és a német csapatok hajtották végre.

Első isonzói csata (1915. június 23. – július 7.)
Második isonzói csata (1915. július 18. – augusztus 10.)
Harmadik isonzói csata (1915. október 18. – november 5.)
Negyedik isonzói csata (1915. november 10. – december 4.)
Ötödik isonzói csata (1916. március 11–18.)
Hatodik isonzói csata (1916. augusztus 4 –16.)
Hetedik isonzói csata (1916. szeptember 13–17.)
Nyolcadik isonzói csata (1916. október 9–12.)
Kilencedik isonzói csata (1916. október 31. – november 4.)
Tízedik isonzói csata (1917. május 12. – június 8.)
Tizenegyedik isonzói csata (1917. augusztus 18. – szeptember 13.)
Tizenkettedik isonzói csata (1917. október 24. – november 10.)

A Felső-Isonzó menti frontvonal a kezdeti bizonytalanságok után stabilizálódott és a harc állásháborúvá alakult. A harcok főleg a hegyvidéken zajlottak. A front közvetlen közelében lévő településeket kiürítették, ezeket a katonák különféle célokra igénybe vették, a lakosság pedig elmenekült.

Az olasz és az osztrák–magyar hadsereg közti frontvonal a Rombon csúcsától a Boveci-medencébe ereszkedett, onnan pedig a Slatnik völgyén át a Krn-hegységig, majd a Mrzli vrh-ön át a Tolmini-medencébe húzódott. A védekező osztrák–magyar erőknek az Isonzó jobb oldalán a Mengore-magaslat, valamint a Bučenica- és a Cvetje-hegycsúcsok nyújtottak védelmet és lehetővé tették egy hídfő megtartását a harcok teljes ideje alatt. Az Osztrák–Magyar Monarchia ily módon próbálta megvédeni a hátországgal való vasúti és közúti összeköttetést és a hídfő egyben a tervezett ellentámadás kiinduló pontja is lett. Ezt a legszélesebb részén 2,5 kilométeres területet az Isonzó jobb partján a történetírás a tolmeini hídfőként emlegeti. A frontvonal déli szakasza kezdetben a Sabotino- és Podgora-hegyeken, a Doberdó-fennsíkon át Monfalconétől délre ért ki a tengerig. A 6. isonzói csata után pedig a Banjšice- (Bainsizza-) fennsíkon, a Monte Santón, a Monte San Gabrielén és a Karszt-vidéken (a Komeni-fennsíkon) át a Trieszti-öbölig húzódott.
Az isonzói csaták során a harcok többsége a folyó alsó szakaszán zajlott, ahol a táj nem annyira hegyvidéki. Az olasz hadsereg vezetése úgy vélte, hogy itt könnyebben át tudja törni az osztrák–magyar védelmi vonalakat, és a hadászati tervek szerint a Wippach (Vipava) völgyén át eljuthatnak a Monarchia belső területeire.

Az utolsó, a 12. isonzói csata, amely 1917. október 24-én kezdődött a folyó felső folyásánál. Az itt történteket a történetírás több néven is emlegeti: caporettói (kobaridi, flitsch–karfreiti) áttörés, caporettói csoda, az olasz forrásokban pedig mint a caporettói fiaskó jelenik meg…

A hadművelet a Boveci-medencében kezdődött az osztrák–magyar és német hadsereg közös támadásával, amelynek során az olaszokat gázlövedékekkel lepték meg. Ezzel egy időben a tolmeini hídfőből is elkezdődött a támadás. Az isonzói olasz front összeomlását a támadók a Friuli-síkságra, illetve a Piave folyóig tartó előretörése követte, ahol 1917. november 9-én a front angol és francia segítséggel ismét stabilizálódott. Ezt követően az olasz hadsereg, francia és angol csapatokkal kiegészülve folytatta a harcot, amelynek az 1918. november 3-i, padovai fegyverszüneti megállapodás vetett véget. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után, 1918. november 11-én, Németország kapitulációjával pedig befejeződött az I. világháború.
Az Isonzó mentén 1917 októberében befejeződött háború számtalan nyomot hagyott maga után. Emlékművek, kavernák, lövészárkok, erődök és temetők képezik a kulturális és történelmi hagyatékát, amelyek több ezer, különböző nemzetiségű fiatal fiú és férfi szenvedésére, áldozatára és halálára emlékeztetnek és figyelmeztetnek bennünket. A háború borzalmai a front mentén élő civil lakosságot is keményen sújtották.







 
Fundacija Poti miru - Poti miru v Posocju
Multimedija Poti miru v Posocju Informacijski center Aktualno Študijski center